Őszi dekoráció a lakásban

0
312

Fázós reggelek, majd kellemes napsütés, másnap pedig lehet hogy egész napos szürkeség uralkodik. Változnak a fények kint és a bent, a lakásban is. Egyre kuckósabb hangulatra vágyunk. Az őszi dekoráció a lakásban már a meleg tónusú színeket részesíti előnyben, a fényes nyári díszek, a csillogó kiegészítők mehetnek a “nyár” felirattal ellátott dobozba.

 

Milyen színekkel jellemzik a kellemes őszi dekorációt a lakásban?

őszi dekoráció

Egyértelműen a meleg színek, és felejtsük el, hogy az őszt az unalmas barna jellemzi. Nem kell azonnal a színskálához fordulni tanácsért, csak nézzünk szét kint a természetben, mennyi elképesztő színt fedezhetünk fel a kertben, egy-egy parkban akár a levelek között, az őszi terméseken, virágokon.

Jól esik a lelkünknek is, ha ősszel a lakásban is ezekkel a színekkel vesszük magunkat körbe.

 

Szerszám nélküli őszi dekoráció a lakásban

őszi dekoráció

Itt az ideje előszedni a plédeket, takarókat és kitenni a fotel  vagy a kanapé karfájára, venni néhány új díszpárnát, és őszi virágokat tenni a vázába az asztalra, vagy néhány termést kis tálcán a polcra, ablakpárkányra helyezni.

Cseréljük le az asztalterítőt, előkerülhetnek a sötétebb tónusú vázák is,melyekbe ágakat tehetünk, termésekkel, vagy ráakasztott falevelekkel (ez utóbbi elkészítésében még a gyerekek is részt vesznek).

Vegyük elő az őszi függönyt is: mélyebb színek, vastagabb anyagok a jellemzői.

Így már érzetre is emeltük 1-2 C fokkal a lakás hőmérsékletét fűtés nélkül :).

 

Létrát, fúrót és kalapácsot igénylő őszi dekorációs munkák a lakásban

Néhány saját készítésű bekeretezett őszi fotó vagy a lakberendezési áruházakban kapható őszi, meleg hatású dekor képek is erősítik az őszi hangulatot. Nem kell itt komoly beruházásra gondolni, azt vegyük meg, ami épp illik a hangulatunkhoz, a mostani trendekhez, (jövőre legfeljebb eladjuk a garázsvásárban:).

Melegebb fényű lámpák a falra? Alá egy kis komód? Mellé egy új öblös fotel? Puha, vastag szőnyeg a kanapé elé? Led szalag a szekrény tetejére, aljára?  Gondolatban már iszogatjuk is a forrócsokit vagy teát miközben élvezzük az őszi dekorációt nézegetve a lakásban… Megannyi kellemes gondolat előbukkan még ilyenkor, aztán fék!!! Ki fogja ezt összeszerelni? Felfúrni? Bekötni?

Ezen nem kell aggódni, ezért hoztuk létre a “Férfikéz a háznál” szolgáltatást. Az őszi dekorációt Önnek kell kitalálni – abban nem vagyunk túl jók – de szereljük, fúrjuk, ragasztjuk, ha kell hegesztjük is, ahová és ahogy kéri!

 

Itt keressen minket telefonon +36 20 572 1788, vagy ha az időpont nem igazán alkalmas telefonálásra, akkor küldjön nekünk üzenetet: http://ferfikezahaznal.hu/kapcsolat/. Rugalmasak vagyunk, de például hétfő hajnali 6-kor még mi is a reggeli kávénkat isszuk ;).